Hungarian (formal)English (United Kingdom)
 

Hírlevelet kérek












 
Riválisok - első rész PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. július 06. szerda, 06:53

A mai napon egy új sorozatot kezdünk. Mivel Overdose ascoti szereplése bebizonyította, hogy egyértelműen a legjobbak közé tartozik, mi bemutatjuk, kik is azok a legjobbak, azaz kik azok a lovak, akik Overdose előtt vannak a világranglistán jelen állás szerint.


Elsőként a világ ünnepelt csodalova, a verhetetlen szuperkanca Black Caviar. A világ versenyszervező promótereinek első számú célpontja, akit minden versenypálya igazgató a saját gyepén szeretne látni. Gyakorlatilag olyan különbséget képvisel a többiekkel szemben, hogy minden sprintverseny csak másodosztályú lehet, ahol ő nem indul. Akik az atlétikában járatosak: az ő starthoz nem állása egy versenyben az olyan, mintha Usain Bolt távol maradna egy 100 méteres döntőtől.
 
 
 
 
 
Black Caviar 2006. augusztus 18-én született Ausztráliában. Tenyésztője a Victoria államban élő Mr R Jamieson, akiről vajmi kevés információval rendelkezem. A tulajdonosok meghatározása sem egyszerű, így hogy ne vétsek hibát, egy az egyben átmásolom a neveiket: G J & Mrs K J Wilkie, Werrett Bloodstock P/L Synd. Az ausztrál adatlapján azonban, még jóval több név található, így valószínűsíthető többeknek is örömet okoz folyamatos győzelmeivel ez a nagyszerű telivér.
 
Papája, a Northern Dancer, Nijinsky családba tartozó Bel Esprit, Ausztráliában, két Group 1-es futamot is nyert sprint távon (2002-2003), míg a mama, az equineline.com adatbázisa szerint nem futott versenyben.
 
Tulajdonosai, a Victoriában tevékenykedő Peter G Moody-hoz adták tréningbe a kancát. Moody igen sikeres és elismert alakja az ausztrál lóversenysportnak. Melbourne Cupot nyernie még nem sikerült, de nála készül (t) többek között Wanted, Magnus és az aktuális Év Lova címet birtokló, és Gr1-es sorozatnyerő Typhoon Tracy. Black Caviar könnyen nyerte pályafutásának első versenyeit. Először 2009 szeptemberében lett komolyabb feladat elé állítva, de a Group 2-es Danehill Stakes mezőnye sem okozott gondot számára. Megvan az első komolyabb skalp, hiszen a mögötte célba érkező tréningtárs, Wanted, 2006-ban már Gr1-es versenyben diadalmaskodott. 2010-ben három Gr2-es futamot nyer, majd novemberben ismeri meg nevét az egész világ. Négy hosszas előnnyel nyeri meg a Global Sprint Challenge utolsó előtti versenyét, a Patinack Farm Classic-ot (Gr1). Hatalmas minősítést kap a versenybíráktól, és ezáltal kijelenthető: Ő a világ legjobb sprintere. Olyan játszi könnyedséggel nyerte (57.2-ben) a Lightning Stakes-t (Gr1, 1000 m), hogy az a stílus, ezek szerint nem csak engem kápráztatott el, hanem a Racing Post bíráit is, akik 131-es számot osztottak a produkcióra. Mögötte az a Hay List érkezett célba, aki a sprinterek világranglistáján is mögötte áll, a második pozícióban, így ő lesz sorozatunk következő alanya. 
 
 
 
 
Moody szavai: „Alig jutok szóhoz a meghatottságtól. Hogy mi Ausztrália nagykövetei lennénk? Nem túlzás ez? Mindenesetre nagyon boldog és büszke vagyok. Pokoli jó ló” – hebegte a tréner a csodaló 9. győzelme után. 
 
Azóta már 13-nál tart. Ausztrália legnagyobb sprintversenye után idén februárban könnyedén nyerte meg a Coolmore Lightning Stakes-t, majd márciusban előbb a Newmarket hendikepet majd később a William Reid Stakest. A Newmarket Handicap (ami egyébként egy Gr1-es futam) megnyeréséért 133-as számot osztottak neki a versenybírák, amivel 2011-ben nem csak a sprinterek társaságában, hanem a világon az összes futó angol telivér között ő a legjobb. Egy-egy Gr1-es verseny várt rá áprilisban és májusban. Ezek könnyű megnyerése után téli pihenőre vonultatták, majd pár napja kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra. A legfőbb idei célkitűzés vele kapcsolatban a novemberi Patinack Farm Classic és az 5 hétre rá lefutásra kerülő hongkongi nemzetközi sprint.
 
Black Caviar minden idők egyik legnagyobb, ha már most nem a legnagyobb sprintere. 13 megnyert versenyéből 6 született a legmagasabb kategóriában (Gr1) és ezen a szinten sem volt még közelebb ló hozzá a célban, mint 1 és 3/4 hossz.
 
 
 
 
 
Világszerte az eget verdesi népszerűsége. A Facebook-on hat rajongói oldala van (a vele holtversenyben világranglistát vezető Frankel-nek egy sem!) Hivatalos dala is van már és rajongói egyszerűen Caviar Express-nek hívják!
 
A neve mellett 2,119,823 angol fontnyi pénznyeremény.  Jelen pillanatban elképzelhetetlen, hogy Black Caviart bárki megverje. Neki ugyanis sem a táv nem számít (1350 méteres versenyre is nevezték, igaz ott nem futott), sem a pálya jobb, avagy balkezessége, sem pedig a talaj minősége. Black Caviar mindig minden körülmények között csak győz és győz. Ettől csoda. 
 
 
 

Мне хотелось бы посмотреть на нее, ""чтобы иметь ""свое мнение.

Олени не шли, а быстро бежали, ""как будто потревоженные присутствием врага.

Значит, возразил Магнус, вы сами не ""знаете, что затеяли.

Наконец он решился, ""пользуясь правом молочного брата, спросить мустангера, что с ним случилось.

В крайнем случае я также в достаточной мере владею магическим искусством, чтобы суметь им противостоять.

Некоторые говорят, что Он никогда не существовал, поскольку у нас нет Его фотографий или каких-либо других доказательств Его бытия.

Я увидел пару сапожек, стоящих в нескольких футах от меня, носками в другую сторону.

Висс улыбнулась и качнула головой, на миг снова сделавшись той наставницей, которую я когда-то знал и которой доверял.

А в сокровенной глубине ее сознания зарождалась новая форма.

И действительно, посреди комнаты появилось темное облако дыма.

Отъехав немного, он сдержал коня и бросил взгляд на ряды скамей, где расположились городские сеньоры и сеньориты.

Не прошло и нескольких минут после появления шпионки, как Робладо уже отдал распоряжения своим людям.

Я тоже так полагаю,-сказал Швейк,-если я объявлю господину обер-лейтенанту, что in der Folge genauer eriaubt gewesen Oder das selbst einern hingegen immerhin eingeholet werden, он еще обидится, пожалуй.

Вы дважды спасли жизнь и брату и "Король покера ключ"мне.

Ни пестрота их одежды; ни оружие ничего не говорили о цели, с которой они собрались.

Большинство пловцов все еще отставали от него ярдов на пятьдесят, но некоторые, опередив других, были уже в двадцати пяти ярдах от него.

Ему "Бухгалтерский учет и анализ доходов по операциям с ценными бумагами на примере КБ 'Стройкредитбанк'"вдруг подумалось, интересно, что от "Бухгалтерский учет и анализ использования нематериальных активов на примере ООО 'Созидатель'"всего этого останется, если их "Бухгалтерский учет и анализ материалов"первый запуск "Бухгалтерский учет и анализ оборотных активов организации"будет удачным.

В честь моей "Бухгалтерский учет и анализ материально-производственных запасов"матери,-я понял, что снова "Бухгалтерский учет и анализ оплаты труда"бормочу чушь.

Правду он подозревать "Бухгалтерский учет и анализ оплаты труда на предприятии"href="http://www.roboticsurgery.gr/logs/docs/buhgalterskiy_uchet_i_analiz_oplaty_truda.html" title="Бухгалтерский учет "Бухгалтерский учет и анализ оплаты труда на примере ООО 'Фламинго'"и анализ оплаты труда">Бухгалтерский учет "Бухгалтерский учет и анализ основных средств (на примере ООО 'Аристон Термо Русь')"и анализ оплаты труда"не может.

Страшно рада, вы можете оказать мне важную услугу.

Просто любуюсь достижениями современной технологической мысли.

Смит вытащил из кармана очередную записку.

На "кратчайшая история времени стивен хокинг скачать" него напали и довольно сильно его попортили, но полиция оказалась на "изометрическая гимнастика борщенко скачать бесплатно" месте преступления как раз в тот "скачать значит война в хорошем качестве" момент, когда нападавшие сбежали.

Нам еще надо купить несколько "похороните меня за плинтусом книга скачать" вещей, известных только посвященным.

Надо "скачать жасур умиров" было только послать это в сторону Северной Америки.

Они остановились снаружи, "Pdf редактор бесплатный скачать" продолжая разговор, начатый, очевидно, по дороге.

Я "золотая рыбка игра" униженно раскланиваюсь, сказал я ему, но меня задержали "Скачать татьяна малахова будь стройнее книга" на именинах одной дамы "скачать rihanna california king bed" семи лет от роду, в доме "аудиокнига гордость и предубеждение скачать" моего старого знакомого.

Солнце играло на его прозрачном плоском днище.

Старая шахта подъемника была на "Биология Общие закономерности 9 кл Р/т" месте.

Позвать на помощь "Майтрейя Учение Вечной Мудрости" негра нельзя.

Умная саламандра не бушевала бы.

Какое счастье, что я "Тайны древнего мира" успел вовремя!

Подпоручика Дуба опять поместили в "Святые - помощники в болезнях" санитарную двуколку, "Ил-4 Воздушные крейсера Сталина" так как после вчерашнего ему стало хуже.

Я не "Большая лисья книга Сказки" стану этим заниматься, заверяли они друг друга.

 
FacebookJP-Bookmark
 

TEMPLATE COPYRIGHT © 2007 BY HILLIGER MEDIA
(TokioLights 1.1)