Egyedi pólókkal a lovaglás népszerűsítéséért

Régebb óta dolgozom önkéntesként egy lovardában. Felügyelek, segítek a lovak körül és a boltba is besegítek mint eladó. Nem volt kérdés, hogy mikor ezt az önkéntességi munkát megtaláltam, hogy el fogom vállalni, mert egészen kicsi korom óta lovagolok magam is. Mindössze 5 vagy 6 éves lehettem, mikor elkezdtem megtanulni hogyan kell egy lovat megülni. Ez a családunkban szinte már hagyomány édesanyám és édesapám, de még nagyszüleim is lovagoltak. Lenyűgözte őket és minket is a lovak kecsessége és intelligenciája. A testvéreim is szintén nagyon hamar elkezdtek a lovakkal ismerkedni. Őket is, ahogy engem is, nagyon megfogott csöndes értelmük és hogy társak tudnak lenni a csöndben és vigaszt tudnak adni és nyújtani ha fáj, azokkal az okos szemeikkel szinte megértik a bánatunkat és örömünket.

Sok mindent kiszeretünk fejezni önmagunkról az öltözködésünk során. Megjelenítjük a személyiségünket, hogy mit szeretünk és hogy mit nem kedvelünk. Kifejezzük a kedvenc színünket és mintáinkat. Egészen kisgyerekkortól kezdve is eldöntjük mi tetszik és mi nem, vonatkozik ez a ruhákra is. Egész biztos vagyok, hogy mindenki emlékszik az első nagyobb hisztijére és konfliktusára a szülőkkel szemben. Szinte biztos, hogy helyett kapott a veszekedésben az hogy: „azt a nadrágot én már pedig fel nem veszem”. És ezek a veszekedések végig kísérik az egész tinédzser korunkat, mikor jó ötletnek tűnik a neon-sárgát a neon-rózsaszínnel párosítani. Mire felnövünk addigra kialakul a stílusunk és ízlésünk, ami alapján ruhákat kiegészítőket vagy bármi mást választunk.

Innen jött az ötlet, hogyha kiszeretnénk fejezni a személyiségünk egy fontos aspektusát miszerint szeretjük a lovakat, legyen lehetőségünk ezt megvalósítani. Mindig is nagy népszerűségnek örvendett a lovaglás, de sajnos csak a lovagoltatásból nem lehet fenntartania a lovardát és nem lehet fedezni a kiadásokat és a költségeket sem. Ezek miatt az okok miatt kezdtünk el egy ajándékboltot üzemeltetni egyedi kiegészítőkkel, apróságokkal és ruhákkal. Találhattok vicces és kedves dolgokat, de hasznos a lovagláshoz nélkülözhetetlen kiegészítőket is.

Külön csapatot igényel, hogy a boltban mindig minden elérhető legyen, többek között az egyedi pólók is. Ez egy újfajta dolog, amivel a boltban kísérletezünk, eddig elég nagy sikerrel. Az egyedi póló, a lovardát szeretné egy kicsit reklámozni többféle mintával; viccesebbekkel komolyabbakkal egyaránt. Egyedileg készítettük ezzel a céggel. Annyira egyedileg, hogy mintákat is mi terveztük meg. Erre a fentebb említette cég biztosít keretet és lehetőséget. Ezeken az egyedi pólóinkon legalább kétszeres a hasznunk, mert egyszer fizetnek érte a vevők boltban, másodszor ha a pólót máshol is felveszik vagy ajándékba adják, akkor viszik a hírét a lovardánknak és boltnak.

Az összes egyedi pólónkat a fent említett céggel csináltattuk, mindig nagyon kedvesek és ha támad egy őrült ötletünk, akkor még azt is segítenek kivitelezni. Lehet bármennyire meredek az ötletünk akkor is meg tudunk egyezni a kivitelezést illetően és szívesen segítenek a tervezésben. Pár napos szállítási idővel dolgoznak és nagyon jó minőségű anyagokkal. Minden egyedi póló, amit rendeltünk magas pamuttartalmú anyagból készült. A nyomtatás is nagyon jó minőségű, nem kopik és nem töredezik. A nagyobb darabszám feletti rendeléseket (20 darab felett), amibe rendszerint a mi megrendeléseink tartoznak, transzfer vagy szitanyomással nyomtatják vagy esetleg digitálisan készítek el. Kicsit óvatosabban kell bánni ezekkel a pólókkal (kímélő módban és kifordítva mosva, 30 fokon) ezeket el is szoktuk mondani a leendő gazdáknak.

Egyedi pólók

Ezek az egyedi pólók nagyon népszerűek a boltocskánkban, nagyon sokan keresik őket. Így úgy gondolom, hogy remek fogás volt ezen az úton elindulni és beszerezni ezeket a pólókat. Az meg külön szerencsés, hogy ilyen rendes, segítőkész és közreműködő céget találtunk, aki tudnak segíteni abban, hogy az egyedi elképzeléseink megvalósulhassanak. Hálásak vagyunk, hogy vállalták a teljesen egyedi elképzeléseinket is, így tudtuk egyedire alakítani a boltunk arculatát és az ott található kiegészítőinket. Most, hogy hidegebbre fordul az idő és már nincs feltétlenül olyan nagy létjogosultsága az egyedi pólóknak (a póló mivoltukból adódva) elképzelhető, hogy átnyargalunk az egyedi pulcsik irányába ha lesz rá lehetőségünk.