Lovastáborba új hátizsák és pénztárca is dukál, mi innen szerezzük be

Kislányom azzal jött haza egy délután a suliból, hogy ottalvós lovastáborba szeretne menni nyáron. A tábort az iskola szervezi, kezdő gyerekek is mehetnek és a helyszín sem lenne túl messze. A költségek minimálisak, és a bizonyítvány is jónak ígérkezett, szóval semmilyen komolyabb ellenvetésem nem volt a tábor ellen.

Kitöltöttük hát a jelentkezési lapot, átutaltam az előleget és elkezdtük átgondolni mire is lesz majd szüksége a tábor egy hete alatt. Farmerjei, pólói, edzőcipői is voltak bőven, inkább az okozott fejtörést, hogy mibe fogjuk bepakolni a rengetek holmit. Nem igazán volt a célnak megfelelő táskája, így azt mindenképpen be kellett szerezni.

A www.annataska.hu egy olyan táskawebáruház, ahonnan már többször vásároltam és mindig rendkívül elégedett voltam. Ezért is gondoltam, hogy ezúttal is ott kellene szétnéznünk, mert biztos voltam benne, hogy meg fogjuk találni, amire szükségünk van. Figyelembe véve azt is, hogy egy kiskamasz lánynak már kiforrott ízlése van öltözködés és kiegészítők terén is, ezért is fontos, hogy legyen miből válogatni, mert lehet, hogy kicsit nehezebb lesz megtalálni a megfelelőt.

Több dolog miatt is vált ez a táskawebáuház egyhamar a kedvencemmé.

Az első, ami nagyon pozitív a széles kínálat. Ugyanis találhatók a webáruházban kézi-, váll-, test-, háti-, és színháztáskák, de még táskarendezők, neszesszerek, övek és pénztárcák is. A sokféle táskatípusokon belül színben, anyagban és stílusban is nagy a választék férfiak és nők számára is. A kínálatban uniszex darabokat is találhatunk nemcsak a táskák, de a pénztárcák között is. Ráadásul, csupa olyan márkákat forgalmaznak, melyek egyébként is a kedvenceim közé tartoznak, mert szépek, strapabíróak, és praktikusak is egyben. Ilyen márka például az Anekke, Bugatti, Heavy Tools, Kimmidoll, vagy Marco Tozzi.

Másodsorban az árak kedvezőek, folyamatos akciókkal kedveskednek vásárlóiknak. Nem ritka a 30%-os kedvezmény sem egy-egy termék esetében. Regisztráció nélkül is lehet vásárolni, viszont mindenképpen megéri rászánni erre pár percet, hiszen a regisztrált vásárlók hűségprogramban is részt vehetnek. Minden vásárlás után pontok kerülnek jóváírásra, melyet a következő vásárlások alkalmával be lehet váltani. Egy dologra kell csak figyelni, hogy a pontok érvényesítésére a jóváírástól számított 180 napon belül sort kell kerítenünk, különben a kedvezmény elvész. A pénztárnál kuponkódok is érvényesíthetők, ezzel tovább csökkenthetjük az egyébként is kedvező fizetendő végösszegeket. A fizetési és a szállítási módok jól variálhatóak, biztos, hogy azok között is meg fogjuk találni a számunkra megfelelőt.

Végül de nem utolsósorban nekem a www.annataska.hu dizájnja is nagyon tetszik. Igazi nőies stílusú, akár a színeket, akár a betűtípusokat nézzük.

Kislányom belemerült a kínálat nézegetésébe, szívesen mutogatta a neki tetsző, valóban esztétikus darabokat. Most valami nagyobb, jól pakolható, sportosabb hátizsákot kerestünk, amit meg is találtunk. A hátizsákból többféle színű is volt a kínálatban, a lányom a pirosat választotta.  

Be is tettük a kosárba, de biztattam, hogy nézzen még szét a pénztárcák között is, mert a régi már elég nyúzott állapotban van és arra is szüksége lesz majd a táborban. egy nagyon aranyos, lila cicás darabra esett a választása, ami nekem is annyira megtetszett, hogy rögtön kettőt is rendeltünk belőle.

A rendelés feladása után megbeszéltük, hogy a csomagot futárral kérjük a munkahelyemre, mert ott úgyis mindig van valaki, aki át tudja venni. Fizetni pedig utánvéttel szeretek a legjobban és ha nincs nálam elég készpénz sem probléma, hiszen bakkártyával is ki tudom fizetni a csomagomat, ha úgy szeretném. A gyerek tűkön ült, hogy mikor jön már meg az új hátizsák és pénztárca, de nem sokat kellett várnia, mert a futár a rendelés leadását követő második nap már ott is volt a szép új holmikkal.

Így már lehet is indulni a lovastáborba.